2009. április 10., péntek

Egy régi ellenség megszelídülése

A blogom aktivitása senkit ne tévesszen meg: csináltam én az elmúlt időben is finomságokat, csak éppen arra már semmi időm nem volt, hogy feltegyem ide a recepteket. Az időhiány oka többek között a tavasz, amikor is a kertben legelünk naphosszat, no meg van egy babás topik, amelynek kissé túlaktív tagja lettem, és ha a gépnél ülök, akkor ott trécselek. És ha mégis blogolok, akkor a kölkökről írok, az ő képeiket dobálom felfele. És az is eléggé frusztrál, hogy nem vagyok képes szép képeket csinálni a kajákról, amik kikerülnek a kezeim közül. Most sem lesz kép. Mondjuk mit is fényképezzek egy sárgás-fehéres lén? A régi ellenség ugyanis a zeller. Gyerekként még a szagát sem bírtam, és amikor először az USÁban egy partin beleharaptam a mártogatósok mellé kitett, számomra akkor még ismeretlen zellerszárba, igen nehéz volt az ebben a helyzetben elvárt kulturált módon elrágcsálni és lenyelni. Azóta viszont valami történt velem (lehet, hogy az a felnőtté válás egyik jele, hogy megszeretjük a gyerekként utált kajákat?), és a zeller egész jó barátom lett. Már nem pöckölöm odébb, ha meglátom, sőt. Ma például gyorsan össze akartam dobni egy levest a burrito-guacamole páros elé, és egy nagyobacska zellergumón akadt meg a tekintetem.
Fogtam őt, összevágtam apró kockákra. Ugyanezt tettem 5 közepes méretű krumplival is. Vaj-olivaolaj keverékén megpároltam őket, dobtam melléjük 2 gerezd fokhagymát (többet is elbírt volna, de a gyerekek miatt most csak ennyi ment bele), felöntöttem húslevessel, sóztam, borsoztam, majd hetykén megbillentett fedő alatt puhára pároltam. Aztán zutty a turmixgépbe. A krémes levet végül visszaöntöttem a lábasba, adtam hozzá kevés tejszínt és kakukkfüvet. Most nem ment hozzá semmi levesbetét, bár utólag a fejembe fészkelte magát néhány pirított szalonnakocka képe.
Váljon minden régi ellenségünk ilyen jó barátunkká és kedves egészségünkre!

Update: a maradékot délután valóban pirított szalonnakockákkal ettük, és ó, jaj, de igazam volt!

3 megjegyzés:

baba írta...

Igen. Lehet hogy a felnőtté válással együtt megszeretünk bizonyos ételeket :) Én pl. a spenóttal voltam/vagyok így, többek között. Most már bizonyos formákban jöhet :) A recept pedig nagyon jól hangzik :)
A képek meg... én sem vagyok valami jó fotós, de gyakorolni, gyakorolni... meg egy jó képszerkesztő is sokat segít. Próbáld ki: picnik.com

Miner.hu írta...

Szia!

Mint gasztrobloggernek, szeretném a figyelmedbe ajánlani a gasztro.miner.hu oldalt, ahol a gasztronómiai témájú blogokat jelenítjük meg egy helyen és az online elérhető Gasztroblogger Szakácskönyvet, ahová blogodból valószínűleg néhány receptet külön is kiemelünk.

Szeretnénk, ha a Te blogod is megjelenhetne oldalunkon, s ehhez hozzájárulásodat szeretnénk kérni (szabályunk, hogy csak azok bejegyzései jelennek meg, akik ehhez hozzájárulnak). A bejegyzésedből csak egy kivonat jelenik meg honlapunkon és esetlegesen egy kis kép: ha valaki el szeretné olvasni írásodat, akkor a blogodra fog eljutni. A csatlakozásnak anyagi vonzata nincs, a bejegyzések első egy-két mondatának listázásához a blog RSS-ét dolgozzuk fel, tehát semmilyen technikai teendőd sincs. Az eddigi tapasztalatok alapján napi további 50-100 látogatót is jelenthet, ha bekerül valaki a listába.

Amennyiben úgy döntöttél, csatlakoznál hozzánk vagy kérdésed van, írj az info kukac miner pont hu-ra!

Üdvözlettel:
Miner.hu

Nelli írta...

Kedves Kriszta!

Szeretnélek meghívni egy szavazásra, de nem akarom kommentben belinkelni (az kicsit spam-es lenne). Ha írsz egy emailt a címemre, akkor megírom a részleteket. Köszönöm!

Nelli