Belga pulykaragu

Hozzá:

fél kiló pulykacomb

olaj

1 fej hagyma (vagy lehet újhagyma is)

3 db közepes sárgarépa

liszt

só

bors

rádler

alaplé

gomba

mustár

ecet

Na kérem, pulykacomb volt kockákra vágva. Ezt előbb kevés zsiradékon megpirítottam, majd a lével együtt félretettem. Ugyanebben a lábasban vajon megpároltam fedő alatt a hagymát és a sárgarépát (1 fej, 3 db), majd visszatettem bele a husit, sóztam, borsoztam. Ekkor kellett volna liszttel leszórnom a recept szerint, de mivel az már jó ideje nincs itthon, egy kis búzacsírával szórtam meg, baja nem lett tőle. Ment rá húsleves alaplé és citromos sör (az eredeti recept sört és cukrot mondott, én ezt egy öntéssel megoldottam, és a citromos íz is nagyon jót tett neki), és az egészet betettem a 180 fokos sütőbe lefedve kb. 50 percre. A végén még mustár és pici ecet ment bele, és amikor a gyerekek részét kiszedtem, került bele nekünk kevés gomba is (előre meg volt főzve, úgy kaptuk anyósomtól). A köret juhsajtos kuszkusz volt.

Ebédre meg

Fogtam a csirkemellfiléket, só, bors után tepsibe fektettem őket, mindegyikre került egy kevés mangalica-sonka (sajnos az utolsó darabok, kéne menni vissza Kővágóörsre utánpótlásért...), köré, ide-oda fokhagyma, gyorsan megsütöttem 250 fokon. Eközben csináltam kuszkuszt, aminek a vizébe került biovegeta, végén a tetejére még kevéske kakukkfüves kecskesajt (amit szintén balcsiról való, ugyanarról a farmról, ahonnan a mangalica, és emlékeztet a parmezánra... zseniális). Ettünk még hozzá korábban már megénekelt padlizsánsalátát és pesztót is pakoltunk a husi/kuszkusz tetejére.

Igyunk vacsorát

Most már bátran mondom, hogy lement rólam 4 kiló, hiszen, kábé 2 hónapja változatlan a súlyom. Jó lenne még 4-től megszabadulni, de türelmes próbálok lenni, hosszú távú eredményre hajtok. Nincs titok: esténként nem eszünk mást, csak salátát (tonhallal, csirkemellel vagy tojással felturbózva), és elég határozottan kerüljük a péksüteményeket, tésztákat. Ja, a többesszám oka, hogy Gáborral együtt nyomjuk. És mellette több (Gábor), kevesebb (én) gyakorisággal edzünk is.

Ma nem volt kedvem salátát csinálni, helyette beledobáltama bozzávalókat a turmixgépbe, és megittam.

Ment bele:

2 répa

2 paradicsom

1/3 uborka

1 lilahagyma

kb. 1 deci céklalé

kb 1 deci kefír

kevés pesztó

Rántott csirke sütőben, sült padlizsán-salátával

Eddig gyáva voltam, és nem mertem sütőben készíteni a rántott csirkét (szotty lesz, nem sül át...). Jó, mondjuk az is igaz, hogy nagyon ritkán csinálok rántott dolgokat. Most is csak azért, mert Flóra kérte valamelyik nap. De mostantól csakis így fogom, és bizony mondom, nem szabad megijedni: ugyanolyan porhanyós húsú és ropogós panírjú eledel lesz, mint a bőolajban sült testvére.
Hagyományos módon paníroztam, majd a hús mindkét oldalát meglocsoltam olivaolajjal, és 220 fokra előmelegített sütőben 50 percig sütöttem (30 percnél fordultak egyet a husik).

A padlizsánsalátához szeletekre vágtam a meghámozott (opcionális) padlizsánt, olivaolaj rá meg oregánó, és barnulásig sütöttem forró sütöben. Aztán letettem egy réteg padlizsánt, rá mozzarella karikák, majd friss bazsalokimlevéllel és fokhagymával elkevert paradicsom. És ez még egyszer megismételve: padlizsán, sajt, paradicsom. Meg persze sóztam is közben. Az egész be a hűtőbe 1-2 órára, hogy érjenek szépen össze az ízek.

És ettünk hozzá még rizst is.

Ja, és rokonytól való tanyasi csirkéből volt az ebéd (a belsőségből, nyesett húsokból lett még tárkonyos raguleves is): a különbség nem kicsi a bolti társához képest.

Avokádós, lime-os csirkeleves

Kisebb, nem annyira fényes, de kellően érett avokádók voltak tegnap a boltban. Meg vettem lime-ot is, mert mikor múltkor Nigella mindenre nyomkodta rá, nagy kedvet kaptam hozzá.

Hozzávalók

1 vöröhagyma
2 gerezd fokhagyma
olivaolaj
só, bors
1 csirkemellfilé
fél liter alaplé
8-10 koktélparadicsom felkockázva
2 deci paradicsompüré vagy lé
fél teáskanál kömény
fél teáskanál paprika
lime-lé (én egy felet tettem bele, kevesebb is elég lett volna -- inkább kóstolni kell közben)1 avokádó

díszítéshez: újhagyma, koriander

A hagyma, fokhagyma, olivaolaj egy lábasba, lassú tűzön. Sózom, borsozom is. Mialatt ők összejönnek szépen, felkockázom a húst, paradicsomot. Aztán zutty bele a hagymához. Feljebb veszem a hőt, a húst pár percig pirítom kevergetés közben. Aztán hozzá a húsleves, a paradicsompüré, paprika, kömény még ízlés szerint só és bors. Ha felforrt, lejjebb veszem 8-10 percig főzöm, majd apránként bele a zöldcitrom leve, de csak óvatosan: könnyű túl savanyúvá tenni.

Felkarikázom a meghámozott, magjától megszabadított avokádót. Kiszedem a levest tányérokba, ráteszem az avokádókarikákat, újhagymával díszítem. Ha lett volna itthon, akkor koriander is ment volna a tetejére.

Most akkor úgy teszek,

mintha a legtermészetesebb lenne, hogy majdnem egy éve nem írtam, jó?

Újabban szoktam néha venni édesköményt. És íme, öregedésem újabb bizonyítéka: ízlik a gyermekkorban gyűlölt ánizsos íz. A múlt héten egy "előzzük meg zöldségeink megrohadását, dobáljuk őket salátába" projekt keretében használtam fel. Volt Chilinél nemrég egy saláta, az adta az inspirációt, de onnan aztán jó messze elkalandoztam.
Tettem bele: édesköményt, avokádót, jégsalátát, cukkinit, mandarint, diót, szezámmagot (ez utóbbiakat picit megpirítottam elsőként). Öntetnek szezámolaj és mandarinlé volt rajta.
Befaltuk.

És akkor folytatom, ahol annak idején abbahagytam a ronda fotók feltöltésével.

Egy régi ellenség megszelídülése

A blogom aktivitása senkit ne tévesszen meg: csináltam én az elmúlt időben is finomságokat, csak éppen arra már semmi időm nem volt, hogy feltegyem ide a recepteket. Az időhiány oka többek között a tavasz, amikor is a kertben legelünk naphosszat, no meg van egy babás topik, amelynek kissé túlaktív tagja lettem, és ha a gépnél ülök, akkor ott trécselek. És ha mégis blogolok, akkor a kölkökről írok, az ő képeiket dobálom felfele. És az is eléggé frusztrál, hogy nem vagyok képes szép képeket csinálni a kajákról, amik kikerülnek a kezeim közül. Most sem lesz kép. Mondjuk mit is fényképezzek egy sárgás-fehéres lén? A régi ellenség ugyanis a zeller. Gyerekként még a szagát sem bírtam, és amikor először az USÁban egy partin beleharaptam a mártogatósok mellé kitett, számomra akkor még ismeretlen zellerszárba, igen nehéz volt az ebben a helyzetben elvárt kulturált módon elrágcsálni és lenyelni. Azóta viszont valami történt velem (lehet, hogy az a felnőtté válás egyik jele, hogy megszeretjük a gyerekként utált kajákat?), és a zeller egész jó barátom lett. Már nem pöckölöm odébb, ha meglátom, sőt. Ma például gyorsan össze akartam dobni egy levest a burrito-guacamole páros elé, és egy nagyobacska zellergumón akadt meg a tekintetem.
Fogtam őt, összevágtam apró kockákra. Ugyanezt tettem 5 közepes méretű krumplival is. Vaj-olivaolaj keverékén megpároltam őket, dobtam melléjük 2 gerezd fokhagymát (többet is elbírt volna, de a gyerekek miatt most csak ennyi ment bele), felöntöttem húslevessel, sóztam, borsoztam, majd hetykén megbillentett fedő alatt puhára pároltam. Aztán zutty a turmixgépbe. A krémes levet végül visszaöntöttem a lábasba, adtam hozzá kevés tejszínt és kakukkfüvet. Most nem ment hozzá semmi levesbetét, bár utólag a fejembe fészkelte magát néhány pirított szalonnakocka képe.
Váljon minden régi ellenségünk ilyen jó barátunkká és kedves egészségünkre!

Update: a maradékot délután valóban pirított szalonnakockákkal ettük, és ó, jaj, de igazam volt!