2009. január 24., szombat

Technikai gubanc és csirke

Valamit jól eltoltam a múltkori bejegyzésnél, mert óriásiak lettek a címek. Sajnos azóta még nem volt hozzá kedvem, hogy megkeressem a hiba forrását és ki is javítsam, úgyhogy egyelőre marad ez a szépséghiba.
A csirkének azonban, amelyet ma kedves családom asztalára tettem ebédkor, az égvilágon semmi szépséghibája nem volt. Csak így szerényen ;-) De tényleg mondom, csupa jó dolog sül ki abból, ha az ember összegyúr egy halom receptet, meg beleadja még a szívét, és az apait-anyait. Eredetileg Jamie egybesült csirkéjét akartam megcsinálni, de kiderült, hogy már nincs nálam az a szakácskönyv, amikor pedig a neten kezdtem böngészni, kismillió változatot találtam. Nagyon megtetszett az ötlet, hogy tuszkoljak fűszervajat a bőre alá, mert csirkébe amúgy is szeretek tuszkolni dolgokat. Csak eddig a pocakjába raktam ezt-azt (mondjuk ez most sem maradt el).

Adott volt egy olyan másfél-2 kilós csirke (nem mértem, csak saccolom), szép sárga bőrű, furcsa fejű.

Intermezzo: most vettem először úgy csirkét, hogy rajta volt a feje is. Először bizonytalan voltam megmutassam-e a lánynak, akit mostanában úgyis nagyon izgat a halál, de végül megtettem. (Amúgy sem szeretem azt az álszentséget, hogy csak esszük, de a levágástól, döglött állattól kiborulunk.) Szóval megmutattam Flórának, elképedve nézte a különös dinoszauruszt. Valamiért az a fixa idea alakult ki benne, hogy a csirke be akarta csukni a csőrét mielőtt levágták, de már nem sikerült neki. Amikor becsuktam a csőröket láthatlóag helyére kerültek nála a dolgok. A fejecske amúgy a lábakkal együtt Lilikutya vacsorája lett.

Fogtam a megmosott csirkét, és óvatosan fellazítottam a bőrét a mellén, sőt, ameddig csak be tudtam nyúlni a combjánál. Megolvasztottam olyan 5-7 deka vajat, belekevertem rozmaringot, kakukkfüvet, oregánót, sót, borsot, és egy ecsettel a csirke bőre alá nyomattam az egészet. Majd megsóztam, olaj-vaj keverékével megkentem a csirkét (valahol azt olvastam, jót tesz neki a vaj, attól lesz még porhanyósabb a hús, ropogósabb a bőr), beletettem a hasába egy fél almát, egy egész vöröshagymát és egy jó nagy fej fokhagymát (amúgy miért olyan bumszli nagyok mostanában a fokhagymagerezedek?). Alufóliával lefedtem, és olyan 180 fokos sütőbe tettem. Azt is olvastam, hogy ahány kilós a madár, annyi óra a sütés, ez kábé be is jött. Közben azért 40 perc után lekerült róla az alufólia, és a fennmaradó időben locsolgattam rendesen a levével. Az utolsó 10 percben rányomtam a hőlégkeverést is.

Gyönyörű pecsenyepiros, porhanyós, zamatos húsú finomság jött ki a végén a sütőből.

4 megjegyzés:

-b- írta...

Mondjuk én (még) olyan messze vagyok a gyerekneveléstől, mint az a bizonyos Makó vitéz Jeruzsálemtől, de szerintem is jól tetted, hogy megmutattad. Azt gondolom, minden gyereknek tisztában kellene lennie vele, hogy honnan jön az, amit megeszik.
Ó, és adtam neked egy barátságszalagot is, ha nem bánod :)

baba

Unknown írta...

De jó, köszönöm!!!

Ela írta...

Fokhagyma: a műtrágyától bumszli. Ha bio termesztésűt találsz, az apró, mint a régiek.

Kriszta írta...

Most látom, rossz névvel voltam bejelentkezve. Szóval én köszöntem meg babának a barátságszalagot.